Gabó & the Groovers @ Fészek Klub - Jún.9. - 20.00

Ma este lesz Jónás Gabó új jazz formációjának első koncertje a Fészek Klub-ban! Nekem még nem volt szerencsém élőben zenéjükhöz, de a myspace oldaluk alapján kellemes kis jazz élménnyel gazdagodhattok.
Ha pedig megtetszik a lemez, a Dalok.hu-ról egyből le is tölthetitek!

Gabóról a "hivatalos" bio-t tenném ezúttal közzé, hátha így közelebb kerül majd hozzátok is:
Gabó tanulmányait a kazincbarcikai Ádám Jenő Zenei Általánosban kezdte, amellyel párhuzamosan a város Zeneiskolájában zongora- és tánctanulmányokat folytatott.
Ezután felvételt nyert a miskolci Konzervatóriumba szolfézs-zeneelmélet szakra, aminek az elvégzése után Pesten, az ELTE-n végzett karvezetés és szolfézs tanári szakokon. 8 éve folytat énektanulmányokat, jelenlegi tanára Schultz Katalin, aki a Miskolci Egyetemen oktat, mint énektanár.
Komolyzenével hivatásszerűen akart foglalkozni, ami meg is történt - mind addig, míg 2003-ban le nem diplomázott - azonban mellette egyre nagyobb teret hódított egy zenei irányzat, mely mai napig nagymértékben meghatározza életét.
Ez a hip-hop zene, illetve az ahhoz kapcsolódó R&B. Számára ez a zene a 1992 -es évben lett meghatározó, de más egyéb hullámok is hatottak az ízlésére, így stílusára egyaránt; Soul, Jazz, Nu-Jazz, Acid-Jazz, és persze a klasszikus zene. Képviselői: Zhané, Adina Howard, SWV, Jill Scott Erykah Badu, The Brand New Heavies, Incognito és Schubert meg Mozart. Ennek az eklektikus nyelvezetnek egyvelegével lehetne talán legjobban körülírni azt a zenét, melyet képvisel. Egy kicsi ebből, egy kicsi abból. Jelenleg Magyarországon kevesen művelik ezt a köztesnek nem mondható zenei stílust, de egyre nagyobb teret hódít, mind a zenészek, mind a hallgatóság körében.
Dalait maga írja, mind szövegileg, mind a vokálok megfogalmazásában. A hangszerelés félig elektronikus, félig eredeti hangszerek összessége. 1997 óta látogatja az underground hip-hop rendezvényeket, melyek részvevőjeként 2000-től már mint előadó is jelen volt és még mindig jelen van. Kevésbé ismert, vagy éppenséggel a média által is támogatott, szélesebb körökben ismeretes csapatnak is közreműködött már. Többek között a Kamikaze csapatának, akik a Magic World kiadónál 2 album erejéig tevékenykedtek. Ugyanazon kiadó gondozásában jelentek meg L.L. Junior albumai. Legutolsó közreműködési közül az Animal Cannibals most megjelent stúdiólemezén énekelt az Északon, délen és a Faház meg sátor c. dalokban, melyekből klip is készült.

Belépő: nincs infó 
Helyszín:
Fészek Klub
Dátum: 2009.06.09.
Kezdés: 20.00

Címkék: jazz r&b hip hop fészek klub 

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestikoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr21174724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.